Bleier Ágnes és édesanyja mellrák miatti daganateltávolító műtétjét ugyanazon a napon végezték. Ágnesnek egész életét kísértik a daganatos betegségek: lánya 30 évesen szembesült egy agresszív méhnyakrákkal, három év heroikus küzdelem után, 2014-ben meghalt. Példát adott sok embernek, emlékét könyv, számos interjú és egy megrázó portréfilm is őrzi. Bleier Ágnes sem adja fel, sőt amellett, hogy édesanyját támogatja, 2025. áprilistól felvállalta a daganatos betegeket segítő Gyógyulj Velünk Egyesület titkári feladatait is, így folyamatosan dolgozott a kemoterápiák és a sugárkezelések alatt is.
– Egy masszírozás alkalmával kérdezett rá a masszőr, mikor voltam utoljára mammográfián. Ugyan a lányom esete nyomán tudom mennyire fontosak a szűrővizsgálatok, én mégis utáltam azokat, ezért maradt ki az azt megelőző kétéves mellvizsgálat is. A masszőr intelmére viszont mégiscsak hallgattam és időpontot kértem. Ott elhangzott az a mondat, amit senki sem szeretne hallani: „a bal oldalon, mintha lenne valami, kellene egy ultrahang is.” Az ultrahang alapján sem tudtak egyértelműen állást foglalni, elküldtek mintavételre. Ezzel párhuzamosan történt, hogy édesanyám egy mosakodás közben egy csomót érzett az egyik mellében. Mivel nekem nem volt panaszom, ezért úgy gondoltam, én ráérek kivárni az időpontomat, viszont miatta aggódtam, ezért őt egy magán ellátóhelyre vittem, ahol azonnal mintát is vettek az egyik melléből. Javasolták, hogy kérjek számára beutalót és vigyem vissza, hogy a másik melléből is legyen biopszia. Arra a hétre esett az én kórházi mintavételi időpontom is, ám miután fél nap várakozás után sem kerültem sorra, elfogyott a türelmem és ott hagytam a rendelést. Telefonon bekéredzkedtem édesanyám mellé az ő másnapi időpontjára. Itt ért össze kettőnk története. Kis különbséggel érkezett meg a szövettani eredményünk: mindkettőnk mindkét mellében rosszindulatú daganatot találtak. Ágnes történetét a rakgyogyitas.hu cikke mutatja be.
Párhuzamos betegút
– A doktornő a sebészeten azt mondta, hogy kórháztörténelmet írunk, mert sosem fordult még elő, hogy egy napon műtsenek anyát és lányát ugyanazzal a daganatos betegséggel – eleveníti fel 2024 szeptemberét Ágnes. Először őt vitték a műtőbe, utána édesanyját. Mivel mindkettejüknek kétoldali műtétet végeztek, két sebész operálta őket, hogy ezzel csökkentsék az altatási időt. A műtéti szövettan alapján viszont mindkettejüknek újabb operáció volt indokolt, ám ezt édesanyja 84 éves korára tekintettel már nem vállalta. Ágnesnek ekkor már teljes eltávolító operációt végeztek, sőt miután időközben a nyirokcsomók érintettsége is igazolódott, egy harmadik műtét is történt. Édesanyja 19 sugárkezelést kapott és hormongátló gyógyszeres kezelést indítottak nála, bízva abban, hogy ezzel hosszú ideig kordában tudják tartani a betegséget. Ágnesnél viszont a teljes gyógyulás érdekében a komplex onkológiai palettát bevetették: a három műtét után 15 sugárkezelés és 16 kemoterápia következett, hogy ezáltal minél inkább csökkentsék a kiújulás kockázatát.
A kemoterápiák már tartottak, amikor egy régi kolléganője megkereste, hogy a daganatos betegeket segítő Gyógyulj Velünk Egyesület új titkárt keres, aki napi szinten menedzselné a civil szervezet tagsági, adminisztrációs és pénzügyi teendőit. Miután Ágnesnek épp ezen a téren volt tapasztalata korábbi munkahelyei révén, kötélnek állt és nyugdíj mellett elvállalta a munkát. Párhuzamosan járt ezentúl az Országos Onkológiai Intézetbe a saját kemoterápiájára és a Gyógyulj Velünk Egyesület irodájába, a Dél-pesti Centrumkórházba. Hajvesztése miatt kendőben érkezett, a betegek rögtön a szívükbe zárták, érezve, hogy „egy közülük”: érti, hogy min megy keresztül egy daganatos beteg, ráadásul egyszerre ismeri a saját betegségét, lánya és édesanyja révén pedig a támaszadó szerepet is.
Betegtársak támogatása
– Nagyon gondos előkezeléseket kaptam, nálam nem okoztak mellékhatást az infúziók: sem a betegek között „piros kemoterápiaként” ismert kezdeti gyógyszer, sem az utána következő. Kicsit kába voltam a kezelések után, ezért kísérővel kellett hazamennem, de más negatív hatás nem ért. Nemhogy étvágytalan lettem volna, inkább olyan „kívánóssá” váltam, mint kismamakoromban. Egy nap pihenés után ugyanúgy mentem dolgozni, látogattam édesanyámat vagy vigyáztam az unokákra – ad számot az onkológiai kezelések alatti mindennapjairól Ágnes. Miután végigjárta a számára javasolt betegutat, igyekszik lezártnak tekinteni a betegséget. A kontrollvizsgálatok eredményeire való várakozás feszültségétől ugyan nem tudja függetleníteni magát, de bízik a legjobb kimenetelben mind édesanyja, mind saját maga betegségét illetően is.
Miközben sokan vannak, akik amint tehetik, szeretnének minél messzebb kerülni a daganatos betegségektől, Bleier Ágnes azt mondja: egyáltalán nem zavarja, hogy új betegszervezeti vállalása révén napi szinten kell foglalkoznia nemcsak a saját és édesanyja ügyeivel, hanem más betegek ügyes-bajos dolgaival is. „Van egy nagyon hálás része ennek a munkának: a sorstársak támogató közössége, különösen amikor azt érzem, hogy hasznos lehetek egy betegtárs számára. Lehet, hogy csak annyit tudok tenni, hogy biztatom, néhány jó szóval továbblendítem, de pontosan tudom, hogy amikor benne van valaki a kezelések sűrűjében, jelentőséget kaphat minden emberi gesztus. Azáltal, hogy a tapasztalatom révén kicsit segíthetek másoknak, értelmet kap a saját betegségem is.”
Tündérmese kis szépséghibával volt annak a 2014-ben megjelent könyvnek a címe, amiben Bleier Ágnes lánya, a korábban újságíróként dolgozó Mittelholcz Dóra megírta ritka módon agresszív méhnyakrákja történetét. „Sosem akartam könyvet írni, ám amikor a makacsul kiújuló betegség miatt egy kiterjesztett, óriási műtétre készítettek elő, már tudtam, hogy ebből mégiscsak könyvet kellene írni” – fogalmazott az élete végén készült riportfilmben, amiben az akkor 33 éves fiatal nő kendőzetlen őszinteséggel beszélt mindarról, amin keresztülment. Már nagyon le volt gyengülve, mégis kötelességének érezte, hogy ott legyen a könyvbemutatón. Azt mondta: „lehet, hogy 5 percet fogok bírni, de hogy lenne hiteles a megküzdésről szóló könyvem, ha meg sem próbálom?” Hordágyon vitték be a teltházas könyvbemutató színpadára, de teljesítette, amit eltervezett. Még abban a hónapban meghalt. „Nagyon szeretnék még élni. Viszont én ezzel a betegséggel megtapasztalhattam, hogy nekem olyan családom és olyan barátaim vannak, ami nem mindenkinek adatott meg. Nyugodt vagyok és boldog.”
Forrás: rakgyogyitas.hu
